Szülői fórum

2018. november 13-án (kedden) 17.30 órai kezdettel a szolnoki Városháza Dísztermében Szülői Fórum megrendezésére kerül sor, amelynek célja, hogy a szülők és a pedagógusok figyelmét felhívjuk a jelzőrendszer fontosságára, valamint az egyéni és közösségi krízis esetén igénybe vehető helyi

Kenderesen jártunk

2018.10.04-én a 6-7-8. osztályosok pályaorientációs és szakmai kiránduláson vettek részt a Kenderesi Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium nyílt napján. Megismerkedhettünk az ott folyó oktatással és az ott megtalálható szakmákkal. Nagyon hasznos és élvezetes nap volt. Köszönjük a lehetőséget!