Sulipóló Diákolimpia Országos Döntő Tatabánya

Iskolánk I. és II. korcsoportos úszó és vízilabdázó tanulói 2014. június 12-én részt vettek Tatabányán a Sulipóló Diákolimpia Országos Döntőjén. Az I. korcsoportosok 5. helyezettek, a II. korcsoportosok csoport harmadikként 7. helyezést értek el. Az elért eredményekhez gratulálunk! Az I. korcsoportos csapat tagjai: Koltay Nadin 2.a Csikós Dávid 2.a Nagy Dávid 2.a Szűcs Huba Magor…

Megyei német verseny 6. osztályosoknak

2014. május végén volt a Pedagógiai Intézetben a hatodik osztályos tanulók számára meghirdetett megyei német nyelvi verseny. Az első forduló legsikeresebb diákjai vettek részt rajta. A megyei forduló szóbeli feladatokból állt: hallás utáni megértés társalgás német nyelven a tanult témákból képleírás, beszélgetés kép alapján ismeretlen szöveg értése, összefoglalása német nyelven Iskolánkat négy 6. b-s tanuló…

Fotópályázat

„Emlékképek,vagy egy kicsit több” címmel Fotópályázatot hirdetett a HTA középiskola. A pályázatra iskolánk két diákja Kiss Boglárka a 6.a és Krenák Gergő a 6.b osztályból nyújtott be műveket,mindketten szépen szerepeltek,elismerő oklevélben és könyvjutalomban valamint a HERViS áruház által felajánlott vásárlási utalványban részesültek. Kiss Boglárka Középfölde című képéve a közönség szavazás győztese is lett! Gratulálunk!

Vízilabda Vidékbajnokság

A hétvégén ért véget a gyermek vízilabda Vidékbajnokság,melyben több tanulónk is érdekelt volt az iskolánkból.A közel 1 éven át tartó meccssorozatban a 2002-es korcsoport a felső házban játszott,és ott az aranyérmet szerezte meg,melyre Szolnokon közel 20 éve nem volt példa. Tanulóink nem csak korosztályukban hanem a 2001-es korcsoportban is sikeres évet zártak ahol szintén a…

A 8.a osztály balatonszemesi kirándulása

2014. május 19-23 között a 8.a osztály Balatonszemesre utazott. Nagyon jól sikerült erdei iskolai programokon vettünk részt. Voltunk Fonyódon a Siposhegyi ás Várhegyi kilátón, Tihanyban, konykmeggy-gyártó üzemben, Siólé gyártó üzemben, Csobánc váránál, Tapolcán a Tavas-barlangban, Balatonfűzfőn a kalandparkban, Rádpusztán az Élménybirtokon, és minden nap úsztunk a Balatonban. Szép befejezése volt ez a felső tagozatos éveknek.

Bemutató edzés a kajakpályán

Bemutató edzésen vehettünk részt felsős tanulóinkkal a sportiskola kajak-kenu szakosztályánál. Egy-egy délelőttöt töltöttünk el a Holt-Tisza parti pályán, ahol kipróbálhatták a gyerekek a különböző hajókat és lapátokat. Remek szórakozás volt, köszönettel tartozunk az edzőknek a nagyszerű élményekért.