Rendőrségi nyílt napon voltunk – 5.a osztály

2014. március 27-én a  Szolnoki Városi Rendőrkapitányság nyílt napján  jártunk iskolánk 5.a osztályos tanulóival.  E nap keretében rengeteg program várt bennünket. Láthattunk kommandós akciót, tűzoltást, próbálhattunk motoros és repülőgépes szimulátorokat, megismerkedhettünk a különböző lőfegyverekkel, töltényekkel, kerékpáron bizonyíthattuk ügyességünket és ismereteinket a KRESZ-ről. Ezek mellett a sérült emberek helyzetébe is beleélhettük magunkat – közlekedni próbáltunk kerekes…

Pro Pátria megyei műveltségi verseny

Pro patria emléknapok keretében 2014. március 27-én 14,00 órakor megyei műveltségi versenyt rendeztünk a Rákócziak történelmi korából. 9 iskola 19 csapata vett részt a megmérettetésen. Nagy örömünkre szolgált, hogy Balatonfüredről két iskolából 3 csapat eljött hozzánk a versenyre. Az első 6 csapat tanulói szebbnél-szebb könyveket kaptak ajándékba, reméljük, hogy 2 év múlva ismét tiszteleghetünk versenyünkkel…

Kecskeméten jártunk…

2014.03.19. Iskolánk öt tanulója részt vett az Arany János Iskola által rendezett Varjú Lajos Természettudományos Emlékversenyen. A verseny előtt egy kis városnézésre is jutott idő,sétát tettünk Kecskemét belvárosában és megnéztük a Ráday Múzeum ásvány és ősmaradvány kiállítását. A csapat tagjai 5.b osztályosok: Ferencz László, Nyerges Zalán, Nyitrai Bettina, Pór Péter, Virágos Manó. Az elért eredményekről…

Megavers 6

Idén Horváth Virág 8.a osztályos tanulónk jutott be a Megavers középdöntőjébe. A megmérettetésre minél többen gyertek el, hogy szurkoljunk együtt Virágnak! 🙂 Helye: Szigligeti színház Ideje: 2014. március 17. * 17.00 óra