Adomány az Állatotthonnak

A mai nap folyamán iskolánkból elvittük mindazt a sok-sok állateledelt, takarókat, plédeket, játékokat, amit a „Rákóczis” családok ajánlottak fel a szolnoki Állatotthon négylábú lakóinak. Miután megérkeztünk a több mint 200 kg adománnyal, körbevezettek minket és megismerhettük egy-egy kutya szomorú sorsát. A

Rákóczis Tökjó Nap

2023.10.27-én iskolánkban hagyományosan megrendezésre került a Tökjó Nap, amely fergeteges hangulatban telt. Bár az időjárás sajnos nem nekünk kedvezett, viszont maximálisan kihoztuk belőle, amit lehetett, hogy a tanulók egész nap jól érezhessék magukat. Első két órában Halloweennel kapcsolatos

Diákpolgármester választás

2023.10.25-én iskolánkban is megrendezték a Városi Diákpolgármester választást. Idén először bevonták az általános iskolák 7. és 8. osztályos tanulóit is a szavazásba, így iskolánk tanulói is leadhatták szavazataikat. Három középiskolás tanulóra szavazhattak. A szavazás zökkenőmentesen telt,

Október 23. – Megemlékezés

Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezett iskolánk péntek délelőtt  a 7.a osztály ünnepi műsorával Terjéki Kata tanárnő rendezésében. Megértettük, hogy az 1956-os eseményeket és a megmozdulásokban részt vevőket még ma is tiszteletben tartják és megemlékeznek róluk. Az

Természettudományi gyakorlatok óra

A 7. b osztály 2023.10.16-án természettudományi gyakorlatok óra keretei között a Debreceni Egyetem Szolnok Campus Egészségtudományi Karán járt. Első órában  az élettani demonstrációs termet látogattuk meg, ahol élethű, interaktív bábú segítségével vehettük szemügyre a katéterezést, vérvételt, sebkezelést

Fehér Bot Napja

A Vakok és Gyengénlátók Jász – Nagykun- Szolnok Vármegyei Egyesülete megünnepelte a Fehér Bot Napját. A jeles napot kulturális programmal színesítették iskolánk  3. évfolyamos tanulói, valamint egy 5.a osztályos tanuló. A szeretet, az  elfogadás, az empátia, a  figyelem, az egység,  az  összefogás,

Masni és Smirgli látogatása

2023. október 5-én ellátogatott iskolánkba Bálint Bettina, akit két tacskó kutyusa, Masni és Smirgli is elkísért.  Bettina kutyakozmetikusként dolgozik, így a felelős állattartásról, illetve állatgondozásról látta el a gyerekeket információkkal, tanácsokkal. Nagy- nagy örömmel fogadták tanulóink a tacskókat és