I. Rákóczi Judo Kupa

2015.04.10-én pénteken első alkalommal rendezett tehetségkutató judo versenyt közösen a Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és a Szolnoki Sportiskola. A Tiszavirág Arénában a versenyt Karakas Hedvig olimpiai V. helyezett judós nyitotta meg s az érmeket is ő adta át a helyezetteknek. A kupán nyolc csapat vett részt. Iskolánkból: Balogh Noel (2.a) I. Csörgő Dorina…

Megyei német verseny 5. osztályosoknak

2014. december 04-én iskolánk megrendezte a hagyományos megyei német versenyt az 5. osztályosok számára. A megye iskoláiból 64 tanuló benevezési pályamunkája érkezett meg. A családjukat mutatták be ötletes, kartonra elkészített prezentációban. 40 tanuló jutott be a megyei fordulóba, amely két írásbeli részből állt. A feladatok sokrétűek, érdekesek és elgondolkodtatók voltak. A verseny jó hangulatát emelte,…

Aranyaszáj megyei szépolvasó – szép beszéd verseny 2014

A Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola „Pro patria” Alapítványa Aranyszáj szép olvasó – szép beszéd versenyt hirdet az általános iskolák 3-4. osztályos tanulói számára. Várjuk a megye általános iskoláinak harmadik, negyedik osztályos tanulóit – iskolánként/évfolyamonként 2-2 főt -, akik készek versenyre kelni egymással. A verseny helyszíne: Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola (Szolnok, Rákóczi…

Vízilabda Vidékbajnokság

A hétvégén ért véget a gyermek vízilabda Vidékbajnokság,melyben több tanulónk is érdekelt volt az iskolánkból.A közel 1 éven át tartó meccssorozatban a 2002-es korcsoport a felső házban játszott,és ott az aranyérmet szerezte meg,melyre Szolnokon közel 20 éve nem volt példa. Tanulóink nem csak korosztályukban hanem a 2001-es korcsoportban is sikeres évet zártak ahol szintén a…

Pro Patria megyei műveltségi verseny

Iskolánkban már hagyománynak számít, hogy 2 évente megyei műveltségi vetélkedővel emlékezünk meg II. Rákóczi Ferenc születéséről. Így volt ez 2014. március 27-én délután is. 3 fős  7-8. osztályos csapatok érkeztek Balatonfüredtől Kunszentmártonig. A feladatok „szülőatyja” az idén is Érsek Attila volt,  aki először kb. 60 perces írásbeli feladatokkal tesztelte a csapatok felkészülését. Rövid pihenő után…

Pro Pátria megyei műveltségi verseny

Pro patria emléknapok keretében 2014. március 27-én 14,00 órakor megyei műveltségi versenyt rendeztünk a Rákócziak történelmi korából. 9 iskola 19 csapata vett részt a megmérettetésen. Nagy örömünkre szolgált, hogy Balatonfüredről két iskolából 3 csapat eljött hozzánk a versenyre. Az első 6 csapat tanulói szebbnél-szebb könyveket kaptak ajándékba, reméljük, hogy 2 év múlva ismét tiszteleghetünk versenyünkkel…