A Határtalanul pályázat (pályázat címe: Erdély népművészete, pályázati azonosító: HAT-KP-1-2024/1-000663) keretében 2025. május 26-28. között, 3 napot töltöttek iskolánk 7. osztályos diákjai Erdélyben. A tanulmányi út legfőbb célja az ottani népművészet, kulturális nevezetességek, és természeti kincsek megismerése volt.
A gyerekek megismerték a határon túl élő erdélyi magyarok életét, történetét, jelenét, hagyományait, művészetét, és híres helyek történelmi képviselőit. A 35 diák és 3 kísérő tanár gazdag programokon keresztül ellátogattak többek között Nagyváradra, a Királyhágóra, Torockóra, Kolozsvárra, Körösfőre, Kalotaszentkirályra és túrát tettek a tordai hasadékban is. Az utazás elemei a népművészet, népviselet, szokások, hagyományok tematika köré épült.
Kalotaszegen az Ady Endre Általános Iskola ott tanuló magyar gyerekeivel találkoztak, korcsolyáztak, úsztak.
Az első napot Nagyváradon városnézéssel kezdték, megtekintették a kanonok sort, a Püspöki Székesegyházat, Szent László csatabárdját, hermáját, felidéztük a város történetét. Szent Lászlóról szavalatot mondtak és a Körös partján rajzokat készítettek.
A Királyhágón 582 méter magasan gyönyörű panoráma nyílt a környékre, itt fotószünetet tartottak. Magyarvalkó felé folytatva az utat, megnézték a református, kalotaszegi fazsindelyes templomot.
Szálláshelyükön, Kalotaszentkirályon megkoszorúzták Ady emlékművét, és elszavalták a „Kalota partján” című verset. Az est folyamán beszélgettek a szálláshelyen a helyi szokásokról, terítőket, kézi készítésű láncokat, specialitásokat ismertek meg.
Másnap Tordán megtekintették a Sókamaraházat, és a Tordai sóbánya többszáz lépcsőfokát megmászva gyönyörködtek természeti szépségében és felültünk az óriáskerékre, minigolfoztunk, pingpongoztunk. Megnéztük a csónakázó tavat is.
A Tordai hasadékba tettek kialakított ösvényen és függőhidakon átvezető kirándulást, ahol a növény és állatvilág megfigyelése mellett, elmesélték a hasadék keletkezéséhez fűződő legendákat is.
Ezután Torockón sétát tettek a kétablakos fehér házai között, majd felkeresték a Néprajzi múzeumot, ahol rajzokat készítettek a festett bútorokról és fafaragásokról, vasművességről. Este került sor a kalotaszegi hagyományok, népszokások megismerésére: a helybeliekkel a kürtőskalács készítését is elsajátították és megkóstolták az édességet.
Utolsó napot Kincses Kolozsvár meglátogatásával kezdték, ahol a Szent Mihály templomot, Mátyás szobrát és szülőházát, a Főteret, a Bánffy Palotát, és a Rhédey palotát járták körbe. Felmentek a templomtoronyba is, a kilátásban gyönyörködtek.
A Tudományegyetem és a Szt. György lovasszobora után a programot a Házsongárdi temetővel zárták, tiszteletüket téve Erdély nagyjai előtt. Az utolsó helyszín Körösfő volt, ahol meglátogattuk a négy fiatornyas református templomot. Érdeklődve hallgattuk a plébános történeteit a templom építéséről, eredeti fakazettáiról, Rákóczi György szőnyegéről és a kis magyarlakta településen még ma is élő hagyományokról.
A Körösfői vásáron végig sétálva a helyi piac termékeit is megtekintették, sőt vásároltak a helyi árusoktól.
Az esti órákban érkeztek meg Szolnokra.