A Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola 4 magyarországi város (Balatonfüred,
Debrecen, Kecskeét és Szolnok ) részvételével hirdette meg a Hunyadiak koráról szóló
műveltségi vetélkedőjét.
A 4 fős csapatoknak „beugróként” címert kellett készíteniük, majd megérkezett az 1400-as
éveket több szempontból megismertető feladatlap.
Mindezek eredményeként 8 csapat vehetett részt a döntőben.
Iskolánk 6.b osztályából mind a 2 csapat bejutott a döntőbe, amelyet Kecskeméten
Itt egy előzetes feladat alapján a csapat bemutatásával kezdődött a megmérettetés.
Mi ppt-ben készítettük el a bemutatkozást.
Majd elméleti, gyakorlati és kreatív feladatok megoldása következett.
A végeredmény a következő lett:
— a lányok csapata a III. helyen végzett.
Tagjai: Kota Johanna, Szántó Patrícia, Gál Téka, Széphalmi Márta
— a fiúk csapata az V. helyen végzett.
Tagjai: Bagi Zsombor, Morvai Viktor János, Karmazin Tamás, Tekse Tamás