Ajándék a kórház gyermekosztályának
2011.november 9-én iskolánk tanulóit 4 DÖK-ös diák, valamint Töreki András igazgató bácsi és Kolozsváriné Kátai Henriett Dök-öt irányító tanár néni képviselte. A Hetényi Géza Kórházba vittek ajándékokat,
2011.november 9-én iskolánk tanulóit 4 DÖK-ös diák, valamint Töreki András igazgató bácsi és Kolozsváriné Kátai Henriett Dök-öt irányító tanár néni képviselte. A Hetényi Géza Kórházba vittek ajándékokat,
3. osztály 1. hely Berecz Márk Hegmann György Juhász Bálint Szeghalmi Zsombor 5. osztály 4. hely Emel Dániel Fülöp Dénes Somogyvári József Zawadka Denis 6. osztály 3. hely Bodor Áron Csajka Brigitta Molnár Milán Paksi Barnabás 8. osztály 6. hely Ivkovic Iván Kolláth István Mátyus Adrienn Nánási Dalma
RészletekSzeretettel meghívjuk az “Olvasás Hete” a Rákócziban, Az én Szolnokom rendezvényeire.
Őszi szüneti kirándulás Kellemes napsütésben, november 2-án buszra szálltunk, hogy az őszi szünetben is gyarapítsuk történelmi ismereteinket, Lengyelné Ildikó néni szervezésében. Első állomásunk a budai
RészletekPénteken az 1. órában tartotta a 7.b osztályunk az október 23-i megemlékezést. Az előző hetekben nagyon sokat készültünk Ildikó néni és Mónika néni segítségével. A kellékek és a zenerészletek
A 72 óra kompromisszumok nélkül nemzetközi programsorozatban való részvételünket festéssel támogattuk. Lefestettük az óvoda és az iskola közötti kerítést a raktárépületek ajtajaival együtt.
Az 5.b osztály kiránduláson vett részt, melyen ellátogattak a Vajda Hunyad Várába is.
[nggallery id=15]
A Tiszaligeti Napok versenyeinek pontversenyében iskolánk 1. helyezést ért el. Gratulálunk minden résztvevő diákunknak és a tanáraiknak! A hagyományos iskolai pontverseny eredményhirdetését a napokban
Részletek2011. október 7-én a szolnoki Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai immár második alkalommal látogattak el a pályázat által támogatott levéltári foglalkozásra. A „Szolnok település-karrierje” témanap keretében
Gyógyszertár látogatás – 7.B Október 7-én az osztályunk a Pelikán Bevásárló Központ gyógyszertárát látogatta meg. Az osztályfőnökünk édesapja vezetett körbe minket. A fogadórészen keresztül mentünk, majd megérkeztünk a laborba, ahol keverik, illetve készítik az olyan kenőcsöket, gyógyszereket amiket nem a gyárból kapnak. A vegyszereket betűrendben tárolják. A szekrény legfelső polcán mérgező, erős hatású anyagok helyezkednek el.…
Részletek2011. október 6-án a 7.a osztály tanulói elsősegélynyújtási előadáson vettek részt a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtárában. A 2,5 órás előadáson meghallgathatták a leggyakoribb
2011. szeptember 23-án megrendezésre került a “Rákóczisok” napja. Az alsó évfolyamosok a Damjanich Múzeumban, a felsősök a szolnoki Helikopter Bázison voltak.
Megnyitotta kapuit iskolánk alsó folyosóján az első tehetséggaléria, melyen Ivkovics Iván 8. osztályos tanuló fotói láthatóak.
TÁMOP pályázat keretében (amit a Levéltár nyert) vehetünk részt tanórán kívüli foglalkozásokon ebben a tanévben 6 alkalommal.
2011. szeptember 15-én papírgyűjtést szervezett iskolánk Diákönkormányzata. A gyerekek és a szülők nagy szorgalommal gyűjtötték a papírt
2011. szeptember 22-23-24. Csütörtökön kezdődik, szombatig tart a „szolnoki sportos évszakok” egyik kiemelt rendezvénye
Kedves Szülők! Szülői értekezletet tartunk 2011/2012-es tanévben szeptember hónapban a felsorolt időpontokban.