Április 1-jén, szerdán pályaorientációs napot tartottunk iskolánkban, ahol minden évfolyam számára tartalmas és élményekben gazdag programokat szerveztünk.
A felső tagozatos diákok – a 6. és 7. évfolyam tanulói – ellátogattak a Szolnoki SZC négy intézményébe: a Jendrassik György Gépipari Technikumba, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikumba, a Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvű Technikumba, valamint a Digitális Közösségi Alkotóműhelybe, ahol betekintést nyerhettek a különböző szakmák világába.
A 8. évfolyamos tanulók a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház Rendelőintézet skill laboratóriumával ismerkedhettek meg, ahol az egészségügyi pálya gyakorlati oldalába kaptak betekintést.
Az 5. osztályosok Bukta Gizella inspiráló előadását hallgatták meg, majd kézműves foglalkozáson vettek részt. A programot a Jelmez Artnál tett látogatás zárta, ahol új élményekkel gazdagodtak.
Az alsó tagozatos diákok számára szintén változatos programokat szerveztünk. Az első osztályosok a Verseghy Ferenc Könyvtár foglalkozásán vettek részt. A második osztályosok az Auchan áruház pékség részlegének működésével és az ott dolgozók mindennapi feladataival ismerkedtek meg. A 3. évfolyamosok Antal Borbála szalmafonó és népi játékokat bemutató foglalkozásán vettek részt. A 4.a osztály a Szolnok TV-be látogatott, míg a 4.b osztály a Szakmák Palotája programján vett részt.
Ezúton is köszönjük külső partnereink lelkes támogatását és közreműködését, amely nagyban hozzájárult a nap sikeréhez!





























































































