A PÉNZ7 programsorozat harmadik napján is számos izgalmas és tanulságos program várta tanulóinkat.
Délelőtt vendégelőadót köszönthettünk iskolánkban: Papp Éva, az OTP Bank munkatársa tartott rendkívül érdekes és hasznos előadást felső tagozatos diákjainknak a pénzügyi csalások megelőzéséről. A tanulók sok gyakorlati példán keresztül ismerkedhettek meg azzal, hogyan ismerhetik fel a veszélyes helyzeteket, és hogyan hozhatnak tudatos pénzügyi döntéseket a mindennapokban.
A programok sorát tovább színesítette, hogy a 7.a osztály tanulói német nyelvű prezentációt készítettek és adtak elő a 7. és 8. évfolyam két tanítási nyelvű programon tanuló diákok számára. A bemutatók során a pénzügyi tudatosság témáját dolgozták fel kreatív és érdekes módon, miközben idegen nyelvi tudásukat is megmutathatták.
A nap zárásaként 14 órától területi versenyre került sor „Tervezz, spórolj, dönts okosan!” mottóval. A megmérettetésen hat iskola csapata vett részt. A diákok változatos, gondolkodtató feladatokon keresztül mérhették össze pénzügyi ismereteiket és problémamegoldó képességüket. A jó hangulatú verseny során nemcsak tudásukat bővíthették, hanem új tapasztalatokkal és élményekkel is gazdagodhattak.
A nap eseményei ismét bebizonyították, hogy a pénzügyi tudatosság fejlesztése fontos és izgalmas feladat, amely játékos formában is közelebb hozható a diákokhoz.







































