2014. március 27-én a Szolnoki Városi Rendőrkapitányság nyílt napján jártunk iskolánk 5.a osztályos tanulóival. E nap keretében rengeteg program várt bennünket. Láthattunk kommandós akciót, tűzoltást, próbálhattunk motoros és repülőgépes szimulátorokat, megismerkedhettünk a különböző lőfegyverekkel, töltényekkel, kerékpáron bizonyíthattuk ügyességünket és ismereteinket a KRESZ-ről. Ezek mellett a sérült emberek helyzetébe is beleélhettük magunkat – közlekedni próbáltunk kerekes székkel, járókerettel, mankóval, de elsősegélynyújtást is tanulhattunk. Érezhettük, hogy milyen nehéz a katonák és rendőrök menetfelszerelése és láthattunk egy harckocsit belülről is.
Igazán remek és tanulságos délelőttöt töltöttünk el, amit az ott készült fényképek is bizonyítanak.
Köszönjük ezt a szép napot!