Kedves Szolnokiak!
Tekintettel arra, hogy a Kormányhivatal népegészségügyi szakembereinek hatáskörébe tartozik a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatás és intézkedések megtétele, úgy gondolom, hogy Önkormányzatunk abban nyújthat segítséget, hogy minél több információ jusson el Önökhöz a fertőzés megelőzése érdekében.
A televízióban, az írott sajtóban és a közösségi médiában sok hír jelenik meg arról, hogy jelenleg mi a helyzet a világ országaiban. A korrekt információátadások mellett azonban sajnos nagyon sok „rémhír” is megjelenik. Fontos, hogy mindig hiteles hírforrásból szerezzünk információt!
Tájékoztatóm megjelenése pillanatában nem tudunk arról, hogy Magyarországon igazoltan koronavírussal fertőzött beteg lenne. Azonban tudjuk, hogy amikor 24 óra alatt a Föld legtávolabbi pontjára is eljutunk, nem zárható ki, hogy Magyarországon is meg fog jelenni a vírus.
Erre hívják fel a figyelmünket az országos tisztifőorvos, a tisztiorvosi szolgálat és a kormányzati illetékes szakpolitikusok.
Sok szolnoki járt az elmúlt időszakban külföldön munka, tanulás vagy pihenés céljából. Éppen ezért nagyon fontos, hogy azok, akik az elmúlt két hétben Észak-Olaszországban vagy a koronavírussal érintett országok bármelyikében jártak, és bármilyen betegségtünetet észlelnek magukon, maradjanak otthon, és semmiképpen ne személyesen, hanem telefonon vegyék fel a kapcsolatot háziorvosukkal, illetve a rendelési időn kívüli ügyelettel! Ezúton is kérem, hogy előzetes egyeztetés nélkül semmiképpen ne keressék fel az orvosi rendelőt, az egészségügyi intézményt, hanem a telefonos tájékoztatás alapján járjanak el a továbbiakban.
A követendő vizsgálati eljárásrendről a háziorvosok és házi gyermekorvosok megkapták a szakmai tájékoztatást.
Kérem, hogy mindannyiunk érdekében mindenki tartsa be a szakemberek által elfogadott eljárásrendet.
Éjjel-nappal működik országos ügyeleti központ, amely a 06-80-277-455, illetve a 06-80-277-456 ingyenesen hívható telefonszámokon érhető el.
Lehetőség van a [email protected] címen is kérdést feltenni, információt kérni, bejelentést tenni.
Az önkormányzati intézményeink vezetőit összehívtam, valamint megkerestem a városban működő köznevelési és szakképzési intézmény vezetőit. Kérem és kértem valamennyi intézmény vezetőjét, hogy csak halaszthatatlan ügyben utazzanak külföldre, ne szervezzenek külföldi utakat diákoknak, a korábban tervezett, s most esedékes utazásaikat halasszák el.
De ugyanezt kérem a szolnoki lakosoktól: a későbbiekben pótolható utazásainkat halasszuk el, minimalizáljuk a fertőzés esélyét! Legyünk körültekintők, fokozottan tartsuk be a higiéniai szabályokat, mossunk gyakran kezet, szükség szerint használjunk kézfertőtlenítőszereket, lehetőség szerint kerüljük azokat a helyeket, ahol sok ember tartózkodik zárt térben. Köhögésnél, tüsszentésnél tartsunk az arcunk elé papírzsebkendőt, és azt csak ez alkalommal használjuk. Ha állandó gyógyszereket szedünk, tartsunk otthon azokból legalább egy hóra elegendő adagot, hogy egyéb betegségünk híján ne kelljen orvoshoz és gyógyszertárba mennünk.
Fogyasszunk sok gyümölcsöt, zöldséget és vitamint, hogy erősítsük immunrendszerünket.
A vírusok különösen az idős, illetve a betegség miatt legyengült szervezetre veszélyesek.
Az influenzajárvány jelenleg komoly egészségügyi problémákat okoz, és látogatási tilalom van érvényben az egészségügyi intézményekben. Kérem, hogy ezt mindnyájan fokozottan tartsuk be!
Önkormányzatként jó példát szeretnénk mutatni: úgy döntöttünk Dr. Bene Ildikóval, a Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet Főigazgatójával, hogy a sok éve, hagyományosan márciusban megrendezendő „Tiszta Szívvel Szolnokért” egy hetes szűrőprogramunkat későbbi időpontban rendezzük meg. Így kívánjuk védeni a szűrővizsgálaton résztvevőket, és a szűrést végző szakorvosokat, szakdolgozókat is.
Megkeresem továbbá az intézmények, magánszolgáltatók és bevásárlóközpontok vezetőit, hogy arra kérjem Őket, hogy lehetőségeik szerint Ők is segítsék a megelőzést, és helyezzenek ki kézfertőtlenítőket.
Polgármesterként, édesapaként, nagyszülőként is kérem Önöket: legyünk óvatosak, vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!
Szalay Ferenc
Szolnok Megyei Jogú Város Polgármestere