Sulipóló országos diákolimpia – ezüstérem!

2015. június 11-én az első korcsoportos sulipólósok Kecskeméten országos döntőn vettek részt. A csoportgyőzelem után az 1-2. helyért játszottak döntőt. Szoros küzdelemben, a 7:6-ra végződött mérkőzésen végül a 2. helyet szerezték meg. A szép eredményhez gratulálunk! A csapat tagjai: Abonyi Máté 2.b Bakos Csanád 2.b Hegedűs Tímea 3.b Koltay Nadin 3.b Rózsavári Péter 2.b Szabó…

Két keréken a Millérre

Az 5.a osztály május 18-án kerékpárra ült, és kikerekezett a Millérre. Egy nagyon szép napot töltöttünk el itt. Fociztunk, hintáztunk, de volt számháború és sorverseny is. Közben szüleink finom ebédet főztek nekünk, majd előkerült a házi süteményes doboz is. Kellemesen elfáradva érkeztünk vissza az iskolába. Köszönjük ezt a szép napot!

Erdei iskola Kerecsenden – 5.a

Az 5.a osztály 3 napot töltött  erdei iskolában a Bükk és a Mátra találkozásánál. Jártunk Egerben, ahol megismerkedtünk a Székesegyház hatalmas méreteivel, felmásztunk a minaretbe, majd bejártuk a felújított egri várat, ahol a csillagtúra és a 3D-s mozi is nagyon érdekes volt. Felkerestük a kerecsendi tájházat, és egy erdész segítségével bebarangoltuk a Berek-erdőt is, ahol…

Sárkánnyal a Dunán

A 8.a osztály május 20-22. között Gödre látogatott ahol a szerdai napon sárkányhajó túrán vettünk részt a Dunán. A túra izgalmasra sikerült az evezésből mindenki derekasan kivette a részét. A szerda este lecsapó vihar és a vele érkező eső péntekig kitartott. Így hosszú beszélgetésekre és a barátságok elmélyítésére kínálkozott jó alkalom….