Nyitott levéltárak – velünk élő múlt

Ebben a tanévben az utolsó foglalkozásához érkezett  a „Nyitott levéltárak – velünk élő múlt” programsorozat. Ezen iskolánkból 26 –an vettünk részt március 12-én, délután Dóra néni és Ildikó néni vezetésével. Madlen néni segítségével megtanultuk, hogy mi is  az a spanyol viasz, mikor és miből készültek az első pecsétek, és hogy milyen fontos szerepet játszottak a hitelesítésben.…

Sakk Diákolimpia 2015

Március 07.-én az iskolai sakkszakkör legjobbjai részt vettek  a Megyei Sakk Diákolimpia Csapat versenyén! Az erős mezőnyben a VIII. helyezést szerezték meg! A csapat tagjai: Pintér Zsolt 6.a,Molnár Dömötör 6.a, Németh Gergő 7.a,Kohajda Róbert 6.a, Flasch Marcell 5.a Gratulálunk! Várjuk a sakk iránt érdeklődő gyerekek jelentkezését a szakkörbe!

Tűzharc bajnokság

2015.02.20-án már 8. alkalommal került megrendezésre iskolánkban a tűzharc bajnokság. órában:  1.a – 1.b osztályok közül győzött az 1. a osztály, órában  2.a – 2.b osztályok közül győzött a 2. b osztály, órában:  3.a – 3.b osztályok közül győzött a 3. b osztály. A legtöbb szavazatot a 2. b osztály  gyűjtötte. A győztes osztályok jutalma…

Nyitott levéltár, velünk élő múlt

A II. félévben is folytatódnak a”Nyitott levéltár, velünk élő múlt” foglalkozások. Február 12-én a címertannal, a heraldikával ismerkedtünk Czégény Istvánné  Zsuzsa néni és Szabóné Maslovski Madlen néni segítségével. Megtudtuk, hogy a címer pajzs alakú jelvény, amelyet magánszemélyek vagy testületek megkülönböztető jelként használtak. Fő hordozója a pajzs volt, de megjelent a ruházaton és a lovagi játékokon…