A Határtalanul pályázat (pályázat címe: Erdély népművészete, pályázati azonosító: HAT-KP-1-2023/1-000722) keretében az idei 7. évfolyam diákjai 40 fő és 4 kísérő pedagógus tanulmányi kiránduláson vettek részt Erdélyben 2024. június 10-től június 12-ig. A tanulmányi út legfőbb célja az ottani népművészet, kulturális nevezetességek és természeti kincsek megismerése volt.
Hétfő reggel utunk Nagyváradra vezetett, ahol meglátogattuk a barokk stílusú római katolikus Püspöki Palotát, a Szent László székesegyházat és a Kanonok-sort. A Püspöki Palotában meghallgattunk egy előadást Szent László életéről, majd megnéztük az állandó kiállítást. Sétáltunk a Körös partján, a belvárosban megtekintettük a régi nemesi palotákat, a város szecessziós épületeit, a Holdas templomot és a Fekete sas palotát.
Utunk következő állomása az 582 m magas Királyhágó volt, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a környékre. Ezt elhagyva már Erdélyben voltunk. Bánffyhunyadon rácsodálkoztunk a hatalmas, túldíszített, többemeletes cigánypalotákra. Kora este érkeztünk meg szálláshelyünkre, Kalotaszentkirályra. Itt megkoszorúztuk Ady Endre szobrát a róla elnevezett iskola udvarában, majd a Kalota-partján, az Ady emlékműnél felidéztük a költő versét, amit itt írt.
Kedden a tordai sóbányába mentünk. Belépve mesés látvány és tiszta levegő fogadott minket. A bánya életét, működését, látogatható tárnáit helyi idegenvezető segítségével ismertük meg. Felültünk az óriáskerékre, minigolfoztunk, pingpongoztunk. Megnéztük a csónakázó tavat is.
A torockói Néprajzi Múzeumot sajnos délutánra előre nem látott esemény miatt bezárták, de a Székelykő lábánál megcsodálhattuk gyönyörű erdélyi magyar falut, ahol kétszer kell fel a nap. Ezt a települést felterjesztették a világörökségi listára. Meghallgattuk az ottani építészet, népviselet jellegzetességeit, a településre jellemző vasművesség történetét. Délután túráztunk a mesés szépségű tordai hasadékban. Vacsora után Kalotaszentkirályon ellátogattunk egy helyi kürtőskalácssütő családhoz. Itt megismertük a hozzávalókat, a készítés lépéseit, és meg is kóstoltuk a frissen elkészült kalácsokat.
Harmadik napon a kincses Kolozsvárott, Erdély fővárosában jártunk. Itt megismertük a Szent Mihály templom történetét, felmászhattunk a templomtoronyba is, ahonnan gyönyörű panoráma nyílt a városra és környezetére. Hunyadi Mátyás szülőházánál felidéztük igazságos királyunk életét. Bocskai István szülőháza a szomszédságban áll, ott a hajdúk és a szabadságharc eseményeit idéztük fel. Fadrusz János leghíresebb alkotásánál, a főtéren található Mátyás király emlékműnél felidéztük a magyar történelem dicső eseményeit. A házsongárdi temetőben az itt nyugvó híres magyarokra emlékeztünk (pl.Dsida Jenő, Apáczai Csere János). Úton hazafelé Körösfőn meglátogattuk a négy fiatornyas református templomot. Érdeklődve hallgattuk a plébános történeteit a templom építéséről, eredeti fakazettáiról, Rákóczi György szőnyegéről és a kis magyarlakta településen még ma is élő hagyományokról. A falu főutcáján levő árusoknál nézelődtünk, ahol sokféle kézműves termék közül vásárolhattunk. Az esti órákban érkeztünk meg Szolnokra.
A program a Magyar Kormány támogatásával valósult meg.