A 2013/2014. tanévre két első osztály indítását tervezzük.
A két osztály tanítói iskolánk családias jellegét megőrizve, azonos tantárgyi struktúrában oktatnak, nevelnek.
A tanév kezdeti szakaszában kellő türelemmel és tapintattal fordítunk nagy figyelmet arra, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az iskolai életre való átállás.
Az első hónapokban előtérbe kerülnek az iskolai tanulási készségek és az iskolai szokásrendszer kialakítása, fejlesztése.
Első osztályos diákjaink a kötelező tantárgyak mellett tánc, atlétika és cselgáncs foglalkozásokon vehetnek részt. Az itt szerzett tudást különböző versenyeken, illetve iskolai rendezvényeinken mutathatják meg.
Úszásra is van lehetőség iskolánk szervezése által az 1-2. osztályban. Kapcsolatot tartunk a Szolnoki Vízilabda Egyesület Úszószakosztályban dolgozó úszóedzőkkel. Ezekre a foglalkozásokra a délutáni órákban napközi időben kerül sor. A gyerekek utaztatása az uszodába külön autóbusszal történik, a tanító nénik kíséretével.
Iskolánk az első osztályosok számára német foglalkozást tart heti 1 órában. Dalokkal, mozgásos játékokkal, mondókákkal, kiszámolókkal, bábozással könnyítjük a német nyelvvel való ismerkedést. A művészeteket kedvelő gyerekek helyben vehetnek részt az Ádám Jenő Magán Zeneiskola és a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola foglalkozásain. Rajz szakos kolléganőnk vezetésével rajziskola is működik intézményünkben. Tehetséges tanulóink mentorok által tartott szakköreinken vehetnek részt.
Harmadik osztálytól kerül sor a német nyelv emelt szintű oktatására.
Igen jó feltételekkel rendelkezünk az idegen nyelv, a számítástechnika, és a művészeti jellegű ismeretek oktatásához.
A nagy mozgásigényű diákjaink iskolánk tízezer négyzetméteres udvarán, szabályos méretű kézilabda pályáján és az általunk létesített játszóparkban játszhatnak, sportolhatnak.
Az iskolánk iránt érdeklődőknek 2013. március 18-án (hétfő) 17,00 órakor szülői értekezletet tartunk.
A gyermekek 2013. március 21-én (csütörtök) délelőtt nyílt foglalkozások keretében tölthetnek el egy kellemes délelőttöt az iskolában, melyre a részvételi szándékot – minden elkötelezettség nélkül – március 19-ig kérjük jelezni személyesen, vagy az 56/422-051-es telefonszámon.
– Az iskola beiskolázási körzetéről ide kattintva tájékozódhat.
– A város általános iskoláinak körzeteiről innen tájékozódhat.
– A beiskolázás egyéb szabályairól innen tájékozódhat.
Akik bővebben szeretnének informálódni, keressék az iskola igazgatóját (tel.szám: 56/422-051), vagy tegyék fel kérdéseiket a következő e-mail címen: [email protected]. Tájékozódhatnak az iskolánk honlapján is az alábbi címen: www.rakoczi-iskola.hu