Egy célért sok kézzel…
A 72 óra kompromisszumok nélkül nemzetközi programsorozatban való részvételünket festéssel támogattuk. Lefestettük az óvoda és az iskola közötti kerítést a raktárépületek ajtajaival együtt.
OM azonosító: 035881
A 72 óra kompromisszumok nélkül nemzetközi programsorozatban való részvételünket festéssel támogattuk. Lefestettük az óvoda és az iskola közötti kerítést a raktárépületek ajtajaival együtt.
Az 5.b osztály kiránduláson vett részt, melyen ellátogattak a Vajda Hunyad Várába is.
[nggallery id=15]
A Tiszaligeti Napok versenyeinek pontversenyében iskolánk 1. helyezést ért el. Gratulálunk minden résztvevő diákunknak és a tanáraiknak! A hagyományos iskolai pontverseny eredményhirdetését a napokban
Részletek2011. október 7-én a szolnoki Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai immár második alkalommal látogattak el a pályázat által támogatott levéltári foglalkozásra. A „Szolnok település-karrierje” témanap keretében
Gyógyszertár látogatás – 7.B Október 7-én az osztályunk a Pelikán Bevásárló Központ gyógyszertárát látogatta meg. Az osztályfőnökünk édesapja vezetett körbe minket. A fogadórészen keresztül mentünk, majd megérkeztünk a laborba, ahol keverik, illetve készítik az olyan kenőcsöket, gyógyszereket amiket nem a gyárból kapnak. A vegyszereket betűrendben tárolják. A szekrény legfelső polcán mérgező, erős hatású anyagok helyezkednek el.…
Részletek2011. október 6-án a 7.a osztály tanulói elsősegélynyújtási előadáson vettek részt a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtárában. A 2,5 órás előadáson meghallgathatták a leggyakoribb
2011. szeptember 23-án megrendezésre került a „Rákóczisok” napja. Az alsó évfolyamosok a Damjanich Múzeumban, a felsősök a szolnoki Helikopter Bázison voltak.
Megnyitotta kapuit iskolánk alsó folyosóján az első tehetséggaléria, melyen Ivkovics Iván 8. osztályos tanuló fotói láthatóak.
TÁMOP pályázat keretében (amit a Levéltár nyert) vehetünk részt tanórán kívüli foglalkozásokon ebben a tanévben 6 alkalommal.
2011. szeptember 15-én papírgyűjtést szervezett iskolánk Diákönkormányzata. A gyerekek és a szülők nagy szorgalommal gyűjtötték a papírt
2011. szeptember 22-23-24. Csütörtökön kezdődik, szombatig tart a „szolnoki sportos évszakok” egyik kiemelt rendezvénye
Kedves Szülők! Szülői értekezletet tartunk 2011/2012-es tanévben szeptember hónapban a felsorolt időpontokban.