II. Rákóczi Judo Kupa

Április 16-án szombaton 25 csapat 135 versenyzőjének részvételével került megrendezésre a II. Rákóczi Judo Kupa és Bíber Pál Emlékverseny. A verseny nagy küzdelmeket hozott a résztvevő judokák jól felkészültek a viadalra. A csapatversenyben a legtöbb pontot a Gemenci JC gyűjtötte így a legeredményesebb csapatnak járó Rákóczi- Kupa Gemencre került a második helyen a Kézdivásárhely a…

Levéltári foglalkozás

Áprilisban folytatódtak a levéltári foglalkozások. Most iskolánkból 22-en indultunk el Dóra néni és Ildikó néni kíséretében. Nagy örömünkre az 5. osztályosok is szép számmal velünk, 8. osztályosokkal tartottak. Ezen a délutánon Madlen nénitől megtudtuk, hogy az ősember már 30 ezer évvel ezelőtt faszéndarabot, követ fogott a kezébe, hogy lerajzolja a vadászat emlékeit. Az emberiség történetében…

DÖK nap + diákigazgató választás

Idén is fantasztikus DÖK napunk volt, rengeteg szórakozási lehetőséggel és programokkal megtűzdelve. A nap ezúttal az olimpia jegyében telt el. Kiderült az is, hogy Molnár Atína és Tóth Jázmin diákigazgató jelölt közül Atína nyerte el az igazgatói posztot erre a napra, Jázmin pedig a helyettesi székbe ülhetett. Gratulálunk mindkettőjüknek és az őket támogató osztálytársaiknak és…