Alapítványi bál

Kedves Szülő! Szeretettel meghívjuk Önt, kedves családját és barátait a 2024. március 2-án /szombaton/ 18,30 órától tartandó, „Retro” Alapítványi Bálunkra a 80’-as, 90’-es évek hangulatát idézve, melyet immár 28. alkalommal rendezünk meg, 5 év után ismét a Szolnoki Főiskola Campus épületében.

Farsangi hangulat a Rákócziban

Iskolánkban a héten elkezdődik a Farsangra való hangolódás, amelyet egy előre hirdetett beöltözős versennyel kezdtünk meg. Mindennap adott téma szerint kell a tanulóknak beöltözniük. Hétfőn hupikék, kedden kalapos, szerdán színes, csütörtökön csíkos, míg pénteken a saját jelmez szerint lehet tanulóinknak

Rendhagyó irodalom óra

A 4.b osztályosok rendhagyó irodalom órán vettek részt január 17-én. A Szigligeti Színház két színésze Pertics Villő és Cseke Lilla Csenge varázsolta el a gyerekeket Lázár Ervin Négyszögletű Kerek Erdő című meséjével. Minden tanuló lebilincselve hallgatta a történetet művészi előadásban, az azt követő

Retro Bál – Retro kiállítás

Kedves „Rákóczis” Szülők! A 2024. március 02-án megrendezésre kerülő Alapítványi bálunk a ’80-as ’90-es évek hangulatát kívánja feleleveníteni. A hangulatkeltéshez retró kiállítást rendezünk, ezért ha van otthonukba olyan tárgy, ami ezekbe az évekbe repít bennünket vissza, kérjük hozzák be iskolánk

Adventi gyertyagyújtás – 4.

Az adventi időszak a várakozás, a befelé fordulás és az apró örömök felfedezésének ideje. Ez a karácsony előtti néhány hét lehetőséget kínált mindenkinek, hogy átgondolja, újraértékelje azokat a dolgokat, amelyek számára a legfontosabbak. Az adventi gyertyák köre ma bezárult, meggyújtottuk a 4. gyertyát, amely az