Márton-napi megemlékezés

November 11-e Szent Márton napja, amikor a gyerekek saját készítésű lámpásokkal járják az utcákat, amik hangulatosan világítanak a sötétben és közben Márton-napi dalokat énekelnek. Iskolánk 1.a és 1. b osztályos tanulói, akik a német nyelvet tanulják, közös dalénekléssel emlékeztek meg erről a napról.

Halloween mazsorett verseny

Az iskolánk mozgásos csoportjai november 5-én a Dalma Dance Club szervezésében Abonyba, a Halloween elnevezésű mazsorett versenyen vettek részt. Az 500 versenyző 26 településről érkezett. Iskolánk másodikos évfolyamos diákjai: Tari Gréta, Gönczi Lili, Horváth Dóri, Kocsis Kitti, Nagy Noémi

Részletek

Nyílt tanítási órák

Szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket nyílt tanítási óráinkra 2022.11.08-09-én (kedden és szerdán), az alábbi beosztás szerint:

Tökjó Nap!

Fantasztikus nap volt a mai Tökjó Nap! Már reggel jelmezben jöttek diákjaink. A portánál Máté bácsi, a termekben pedig tanáraink várták ötletesebbnél ötletesebb Halloween-i ruhákban iskolánk tanulóit. A tanítási órák a Tökjó Nap jegyében játékosan teltek el. A szünetekben az udvaron rengeteg játékos feladatot

Országos minősítő táncverseny

Az iskola mozgásos évfolyamos csoportjai október 16-án egy országos minősítő versenyen vettek részt Martfűn. Az első évfolyamosok most vettek részt először táncversenyen és rögtön az első megmérettetésen egy arany és egy ezüst minősítést kaptak. A csapat tagjai: Karsai Izabella, Vasas Vivien,

Plakátverseny az Állatok világnapja alkalmából

A Hebe Kft. országos versenyt hirdetett az Állatok világnapja alkalmából, amelyen Csétei Anna 6.b osztályos tanuló képviseltette magát egy figyelemfelkeltő kreatív plakáttal. Pályamunkájával 2. helyezést sikerült elérnie. Felkészítő tanár: Magyariné Csomor Edina. Gratulálunk!

Október 23-i megemlékező műsor

Az idei október 23-i megemlékező műsorunkat jelenléti részvétellel nézhették meg tanulóink, melyet a 8.b osztályosok prezentáltak Lengyel Lászlóné osztályfőnök betanításának eredményeként. A műsorban részt vett néhány 8.a osztályos tanuló, Nagyné Hajdú Rita és Terjéki Kata tanárnők mellett a felsős énekkarosok. Köszönjük a színvonalas,

Magyarok Kenyere–15 millió búzaszem

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyarok Kenyere Alapítvány az idei évben is megszervezte a búzaadományok gyűjtését a „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” Programban. A Megyeháza dísztermében tartott

Elkészült az őszi dekoráció

Iskolánk őszi dekorációját Ficsórné Lévai Éva kollégánk készítette. Köszönjük a szép és ízléses dekorációt, amitől diák és pedagógus is a természetben érezheti magát.

Megemlékezés az Aradi Vértanúkról

Október 6-án, az aradi vértanúk napján 8 órakor iskolánk felső folyosóján koszorúzással és 5. osztályosaink kis kórusának Kossuth nótáival kezdtük ünnepi megemlékezésünket. Ezután az iskolarádión keresztül meghallgathattuk a 6. osztályosok műsorát. A műsort Kolozsváriné Kátai Henriett és Abonyiné Majzik Krisztina tanárnők készítették. Köszönjük!

Zene Világnapja

Október 1-jét 1975-ben Yehudi Menuhin kezdeményezésére a zene világnapjává nyilvánították. A hegedűművész szerint az ezerarcú muzsikát megismernünk azért fontos, mert közelebb hozza egymáshoz az embereket és a kultúrákat. “A zene a káoszból rendet teremt; a ritmus a széttartót