Elismerő oklevél
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében Prof. Dr. Kásler Miklós Miniszter Úr kiemelkedő szakmai tevékenységünk elismeréseként oklevéllel értékelte tantestületünket. Köszönjük!
OM azonosító: 035881
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében Prof. Dr. Kásler Miklós Miniszter Úr kiemelkedő szakmai tevékenységünk elismeréseként oklevéllel értékelte tantestületünket. Köszönjük!
Rákóczis diákok Erdély népművészetének nyomában Sikeres „Határtalanul” pályázatunk segítségével 2019. május 27-29. között, 3 napot töltöttek iskolánk 7. osztályos diákjai Erdélyben, ahol a gyerekek megismerték a határon túl élő erdélyi magyarok életét, történetét, jelenét, hagyományait, művészetét, és
RészletekCegléden rendezték meg a 2019-es FitKid Diákolimpiát. II/A kategóriában Szikszay Krisztina 4. B osztályos tanuló a 2018/2019-es tanév országos döntőjében V. helyezést ért el.
Részleteka 7.b osztály Tündérolvasói 3. éve vesznek részt a püspökladányi Városi Könyvtár és a Magyar Olvasástársaság által megrendezett országos regényolvasási versenyen. Az idén sem maradt el a jutalmuk, 2-2 szenzációs ifjúsági regénnyel gazdagodtak. A csapat tagjai: Hegedüs Tímea, Kota Lídia, Tóth Emese.
Pokorni Olivér 8.b osztályos tanuló biológiából megyei V. helyezett lett a Bendegúz Tudásbajnokságon és a Verseghy Ferenc Gimnázium által szervezett „Búvárkodj a biológiában” versenyen pedig III. helyezést ért el. Gratulálunk!
Idén 18. alkalommal rendezhette meg iskolánk az Országos Német Verseny döntőjét. Gratulálunk valamennyi résztvevőnek és felkészítő tanárának is! Eredmények: 7. osztályosok 8. osztályosok
RészletekA Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 150 éves ünnepi gálájának felvétele.
Időpont: 2019. május 9.
Helyszín: Aba-Novák Agóra Kulturális Központ
Felvétel: Antal Attila
Intézményi Bozsik program III. fordulóján vettünk részt.
Iskolánk is bekapcsolódott az európai országokat összekötő békefutásba. A békefutás a világ legnagyobb váltófutása, amelynek célja az egyének, közösségek és nemzetek közötti béke és barátság fejlesztése.
Dobozi Áron 5. b osztályos tanuló a Tudásbajnokság megyei döntőjén 2. helyen végzett anyanyelv tantárgyból.
RészletekMiskolc Szirmai Református Általános Iskola által szervezett Környezetismeret-Környezetvédelem Országos Csapatverseny döntőjén szépen szerepeltek diákjaink. Illés Magdolna, Farkas Gergő, Tamás Adrián 6.a osztályos tanulók csapata 4. helyezést ért el. Dávid Réka, Töreki Emese, Jakab Milán az 5.b
RészletekHomoki Tímea 2.a osztályos tanuló az Országos Sulivívó-Diálolimpián 3. helyezést ért el 1. korcsoport női párbajtőrben.
RészletekZsúnyi Levente 4.b osztályos tanuló az Újbuda Karate Kupán kyokushin küzdelemben I. helyezést ért el.
Czeglédi Emese 2.A osztályos tanuló bronz érmet szerzett 50 m-es mell úszásban a Szentesen megrendezett XIII. Óvodától az Olimpiáig Nemzetközi Úszóversenyen.
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 2019. május 21-én (kedden) 16.30 órai kezdettel Városi Szülői Fórumot rendez. Helyszíne: Aba-Novák Kulturális Központ. A fórum keretében előadást tart Tari Annamária pszichológus, pszichoterapeuta „Hogyan legyél érdekesebb,mint az online tér. A legkisebb Alfák és az érzelmek” címmel.
Részletek2019. május 14-én Kecskeméten rendezték meg a kosárlabda országos elődöntőt, ahol a IV. korcsoportos fiúk második helyezést értek el. Gratulálunk!
Rákóczis diákok Erdély népművészetének nyomában A Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola a 2018/19-es tanévben is sikeresen pályázott a Határtalanul programban, melynek keretében 39 hetedikes tanuló és 4 kísérő utazhat Erdélybe 2019. május 27-29. között. Az iskola a Határtalanul HAT-18-01-0102
Részletek