Tiszaföldvári megyei német nyelvi verseny
Március elején Tiszaföldváron a megye 20 iskolájából évfolyamonként mintegy 40-50 tanuló versenyzett. Iskolánkat is számos tanuló képviselte és szép eredményeket értek el.
OM azonosító: 035881
Március elején Tiszaföldváron a megye 20 iskolájából évfolyamonként mintegy 40-50 tanuló versenyzett. Iskolánkat is számos tanuló képviselte és szép eredményeket értek el.
2015. március 24-én az I. korcsoportos fiú labdarúgó városi diákolimpián vettünk részt. A gyerekek nagyon lelkesek voltak, és mindent beleadtak. A megszerzett 4. hellyel továbbjutottak a megyei elődöntőre.
Himnusz-éneklő versenyt tartottunk iskolánk alsó és felső tagozatosai számára, melyet ebben az évben kibővítettünk az Örömóda eléneklésével is.
Minden évben a diákok számára az egyik legkedveltebb program a diákigazgató választás. Ennek a programhétnek az első mozzanata a diákigazgatók bemutatásával kezdődött.
Március 18-án TERMÉSZETTUDOMÁNYOS versenyen vett részt az iskola két csapata, a 6. osztályosokat: Molnár Dömötör, Nyerges Zalán, Pintér Bertalan, Pór Péter és Virágos Manó, a 7. osztályosokat: Szántó Patrícia, Karmazin Tamás, Morvai Viktor és Urbán Zsolt képviselte a több éve megrendezésre kerülő nívós versenyen. A versenyre összeállított feladatsor a természettudományok teljes skáláját felöleli komoly feladatot…
RészletekKedves Szülők! A Szolgáltató Város 2015. évi Szülői Műhely programjára 2015. április 01-jén 16,30 – 18,30 óráig kerül sor. A program helye: Városháza – Díszterem A program címe: Gyermekek támogatása a tanulásban Várjuk szeretettel az érdeklődő szülőket! Tisztelettel: Töreki András intézményvezető
RészletekA Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola névadója, a 339 éve született II. Rákóczi Ferenc tiszteletére ebben a tanévben is megrendezi a Pro patria – emléknapokat 2015. március 25-26-27-én. Előzetes programunk: 2015. március 24. (kedd) 14.00 IV. Himnusz-éneklő verseny alsó és felső tagozatosak számára. 2015. március 25. (szerda) 9.00 A Pro patria-emléknapok ünnepélyes megnyitója. Koszorúzás a Rákóczi-emlékhelynél,…
Részletek2015. március 11-én vettünk részt korosztályos csapatainkkal a Kőrösi Kupa hagyományos tűzharc versenyén, ahol 3. osztályos vegyes csapatunk a II. helyen, a 4-esek csapata szintén a II. helyen végzett. Gratulálunk a versenyző gyerekeknek és további szép sikereket kívánunk!
Részletek2015. március 15-én a nemzeti ünnepünk városi ünnepségén vehette át iskolánk a Szolnok város ifjúsági díját. A díjat Kis Anna 8.b osztályos tanuló,
Köszönöm a szavazatotokat, segítségetekkel bekerültem a középdöntőbe!
Ebben a tanévben az utolsó foglalkozásához érkezett a „Nyitott levéltárak – velünk élő múlt” programsorozat. Ezen iskolánkból 26 –an vettünk részt március 12-én, délután Dóra néni és Ildikó néni vezetésével. Madlen néni segítségével megtanultuk, hogy mi is az a spanyol viasz, mikor és miből készültek az első pecsétek, és hogy milyen fontos szerepet játszottak a hitelesítésben.…
Részletek9.00 órakor a felső évfolyamból a 6.A osztályosok, 10.00 órakor az alsó évfolyamból a 4. osztályosok műsorát nézhettük meg.
Március 07.-én az iskolai sakkszakkör legjobbjai részt vettek a Megyei Sakk Diákolimpia Csapat versenyén! Az erős mezőnyben a VIII. helyezést szerezték meg! A csapat tagjai: Pintér Zsolt 6.a,Molnár Dömötör 6.a, Németh Gergő 7.a,Kohajda Róbert 6.a, Flasch Marcell 5.a Gratulálunk! Várjuk a sakk iránt érdeklődő gyerekek jelentkezését a szakkörbe!
Részletek2015. március 8-án került megrendezésre Győrben, az Országos Úszó Diákolimpia, amelyen idén, rég nem látott számban indultunk. Az alábbi eredmények születtek:
Részletek2015. március 7-én Alapítványi bált tartottunk a Campusban. A műsorokról készített képek és videók megtekinthetők itt.
Megjelentek az előző tanévben 6. és 8. évfolyamosok kompetenciamérési eredményei, mely megtekinthető ide kattintva. Saját gyermekük eredményéről az érintett szülők (most 7. évfolyam) az alábbi oldalon
RészletekA Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában a 2015-2016-os tanév hit- és erkölcstan oktatás megszervezésének módjáról tartanak tájékoztatást a leendő elsős, az 1., 2. és 4., 5., 6. osztályos szülők részére az egyházi jogi személyek. A tájékoztatás időpontja: 2015. március 12. (csütörtök) 17,00 óra. A tájékoztatás helye: iskolánk emeleti 8-as számú tanterme. Szeretettel várjuk az…
RészletekFigyelem! IDŐPONTVÁLTOZÁS! Kedves Szülők! Ezúton értesítem Önöket, hogy a Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában a leendő 1. osztályos gyermekek szülei részére szülői értekezletet tartunk 2015. március 11-én (szerdán) 17,00 órától az iskola 8. számú tantermében. Várjuk szeretettel az érdeklődő szülőket!
Részletek