Adj, mert adni jó! – Szolnok segít

Az ünnepek közeledtével iskolánk bekapcsolódott a Szolnok Segít Programba. Az advent időszaka a boldog várakozásé, a decemberi ünnepek feledhetetlen pillanatokkal ajándékozzák meg a családokat.

Levéltári foglalkozás

Iskolánk tanulói közül 20-an Dóra néni és Ildikó néni vezetésével novemberben levéltári foglalkozáson vettünk részt, ahol az oklevelek készítéséről tudtunk meg sok érdekes dolgot. A Levéltár igazgató-helyettese, Zsuzsa néni és  Madlen néni (aki a kommunikációs kapcsolatokért felel) elmesélte nekünk, hogy régen miből és hogyan (pl. papiruszból, pergamenből ) készítették az okleveleket. Megtanultuk az iniciálé készítésének…

Részletek

Drogprevenciós program szülőknek

Tisztelt Szülők! A rendőrség a fiatalok kábítószer-fogyasztásának megelőzése érdekében a 2014/2015-ös tanévtől új szolgáltatással áll a szülők, családok rendelkezésére. A családok, főképpen a szülők

Részletek

Az Olvasás Hete rendezvénysorozatunk programjai és képgalériái és eredményei

Figyelem! A különböző események képgalériáit lejjebb görgetve találhatja meg. A képgalériák a programok időrendi sorrendjében vannak feltöltve. … AZ „OLVASÁS HETE” RENDEZVÉNYSOROZAT KERETÉBEN MEGRENDEZETT VERSENYEK EREDMÉNYEI BETŰZŐ verseny legjobbjai: 3-4. osztályban 4.a: Gyurkó Rebeka 4.b: Kassai Lilla 4.b: Zsíros Szilvia 5-6. osztályban 5.a: Lakatos Gusztáv 5.b: Emel Gyöngyi 6.a: Bugyi Viktória 7-8. osztályban 8.a: Berecz…

Részletek

Mezei futás Martfűn

Megyei mezei futó diákolimpián vettünk részt korosztályos csapatainkkal Martfűn. Iskolánkat 25 tanuló képviselte. Az alábbi eredmények születtek: 3-4. osztályos fiú csapatunk összesítésben az első helyen végzett és ezzel jogot szerzett az országos döntőn való indulásra. A csapat tagjai: Emel Gyöngyi, Horthy Gergő, Mészáros Martin, Bagossy Dániel, Németh Zsombor és Őzbas Yasin. Egyéniben Horthy Gergő III.…

Részletek

Szakmák világa

November 5-én nívós rendezvényen vett részt a 8.a osztály, a Széchenyi István Gimnázium tornacsarnokában került megrendezésre Pályaválasztási kiállítás, melyen a város és a megye szakképzéssel foglalkozó középiskolái mutatkoztak be gyakorlati bemutatókon felvonultatva a náluk tanulható szakmák széles választékát. A különböző szakmák tematikus “szigetekbe” tömörültek, megkönnyítve a tájékozódást. Így mindenki gyorsan megtalálta az érdeklődésének megfelelő területet…

Részletek

Három a magyar igazság…

BALOGH Vanda  5.a osztályos kislány az izlandi FIT KID EURÓPA BAJNOKSÁGról 3 éremmel tért haza: – ezüst érmes lett egyéniben – 2. helyezett csapatban – duóban pedig a dobogó 3. fokára állhatott. Gratulálunk ehhez a szép eredményhez!

Részletek

Megemlékezés Október 23-ról

Az 1956. október 23-ai forradalomra és az azt követő szabadságharc 58. évfordulójára emlékeztünk a 7. osztályos tanulók műsorával. Előadásukban megelevenedett az az ismert és ismeretlen magyar fiatal , aki nem kapott helyet a történelem tankönyvekben, de részt vett az eseményekben, felvállalva ezzel minden következményt: félelmet, emigrációt, börtönbüntetést vagy halálos ítéletet. Történelmünk egész életünkön át elkísér…

Részletek

Tihany – Füred – Logika

A 6.b és 7.b osztály válogatott legénysége több szolnoki iskola csapatával együtt Tihanyba és Balatonfüredre látogatott. A délelőttöt sétával töltöttük Tihanyban. Délután került sor a logikai versenyre a Balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskolában. Két csapatunk helyt állt a 44 csapat részvételével megrendezett versenyen. Jöttünk, láttunk és jövőre….

Részletek

Aranyaszáj megyei szépolvasó – szép beszéd verseny 2014

A Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola „Pro patria” Alapítványa Aranyszáj szép olvasó – szép beszéd versenyt hirdet az általános iskolák 3-4. osztályos tanulói számára. Várjuk a megye általános iskoláinak harmadik, negyedik osztályos tanulóit – iskolánként/évfolyamonként 2-2 főt -, akik készek versenyre kelni egymással. A verseny helyszíne: Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola (Szolnok, Rákóczi…

Részletek

Veress Lili a FIT-KID Európa Bajnokságon

Veress Lili 8.b osztályos tanulónk 2014.10. 9-14- ig FIT-KID Európa Bajnokságon vett részt Izlandon. Duóban (Kamarás Borival) III. helyezést, a nagy csapattal (Kamarás Bori, Szeghalmi Vivien, Szegedi Fanni, Veress Lili) I. helyezést ért el. Gratulálunk a szép eredményhez!

Tökjó Nap

2014. október 18-a szombat valóban egy Tökjó Nap volt! Már a reggeli órákban jelmezbe öltözött diákok jöttek, mentek a folyosókon. Ildikó néni és Heni néni is felvette boszorkányköpenyét.  😉 A tanítási órákon nem piros pontokat, hanem tökfejeket  lehetett gyűjteni. Az 1. és 2. szünetben pedig egy tökös gasztrofolyosón lehetett megkóstolni a sütőtökből készült finom falatokat.…

Részletek

Ásványok,féldrágakövek, kövületek!

Október 16-án és 17-én lezajlott iskolánkban az őszi ÁSVÁNY KIÁLLÍTÁS az érdeklődők megismerkedhettek az ásvány világ számos színes csodájával. A földtörténeti régmúltban élt állatok megkövesedett maradványaival “sárkányfogakkal”, csigaházakkal trilobita rákok páncéljaival. A kiállításhoz érdekes előadások is kapcsolódtak a jégkorszak állatairól és Naprendszerről…  

Részletek